Szerelmem állarca

Szeles, hideg nap volt december 12.-e. a legtöbb diák Roxmorts falut járta a frissen  hullott havat taposva. Az iskolában maradt első és másodévesek a klubhelyiségben melengedték fázós tagjaikat vagy éppen varázslósakkoztak a nagy teremben. Mindössze két alak mozgott a Roxfort kertjében, ők is a Tiltott Rengeteg széle mentén sétálgattak. Harry Potter és Cho Chang nem rég békültek ki, ezért úgy döntöttek inkább kettesben és csendben töltik a napot a falutól és a tömegtől távol. Már órák óta a szabadban sétálgattak és Cedric meg Sirius haláláról beszélgettek. Mind a ketten kiöntötték szívüket egymásnak és végre felszabadultan beszéltek a fájdalmaikról. Már épp befejezték a téma megvitatását mikor Cho váratlanul újra megszólalt:

--Harry…__kezdett bele tétován a lány.

--Igen?—kérdezett vissza Harry és közben szórakozottan rugdosta az egyfolytában pelyhedző havat.

--emlékszel még a mi… öhm… csókunkra?

Harryt nagyon meglepte a kérdés. Megtorpant, mintha falnak ütközött volna és a lány felé fordult,

--Nem ismételjük meg?—fűzte tovább Cho és választ sem várva megcsókolta a fiút. Az ajkaik azonban alig értek egymáshoz , Harry homlokába máris belehasított az égő fájdalom és ezzel egy időben a bordái alatt szúró érzése támadt. Mintha kést döftek volna belé! És valóban! Oda tette a kezét ahol a fájdalmat érezte és amikor  megnézte a tenyerét az tocsogott a vértől! Először azt kezdte érezni, hogy egyre jobban fázik! A döbbenettől pedig csak tompa zajkén érzékelte Cho eszelős nevetését. Nem tűnt fel neki hogy összeesett, csak azt érezte ahogy a vér lassan kicsordogál az ereiből.

--Miért?—kérdezte és ezt az egy szót is csak egy nehézségek árán tudta kipréselni magából. Cho fékezhetetlenül vihogott, közben a térdét csapkodta  és fulladozva nyögte a szavakat:

--Te azt hitted…..Te tényleg azt hitted hogy akár csak egy percig is komolyan érdekelsz?—Már  az egész park zengett a kacagásától.—A Sötét Nagyúr jól mondta: Téged nagyon könnyű átejteni! Ő nagyon bölcs ám, tudod Potter? Ezért bízott meg azzal hogy végezzek veled!

Harry nekidőlt a legközelebbi fatörzsnek. A lány félkörívben járkált körülötte és élvezettel nézte a vértől pirosló havat.

--El sem tudod képzelni milyen jutalomban lesz részem, ha megöllek!—folytatta—És tévedés ne essék meg foglak ölni!—azzal odalépett a fiúhoz és újra belédöfte a kést, ezúttal a jobb oldalán szúrta meg. Harry látását elhomályosította  a (homlokába hasíto) fájdalom. A fejében Cho kacaján kívül most már Voldemorté is zengett.

--Itt a vég !—gondolta—Cho most tényleg megöl!

A lány már harmadszor is a magasba emelte a kezét, hogy azután beledöfhessen Harrybe. Ekkor azonban patadobogás hangzott fel és a következő pillanatban a fák között megjelent négy patás láb majd egy szikrázóan fehér test és végül az utas is kibontakozott a sötétből. Árnyék lovagolt ki a fák közül egy unikornis hátán. Harry még látott egy pálcából felvillanó vörös fénynyalábot, azután elsötétült előtte a világ. Álmában egy végtelennek tűnő folyosón kószált ahol minden barátja rátámadt, hogy megölje.

--Harry!…..-mondta az álmában Árnyék. És amikor a következő pillanatban magához tért már közvetlen közelről halotta a lány édes hangját.

--Harry!Harry!…..Mindjárt magához tér, Madam Pomfry!

A fiú kinyitotta a szemét. Azonnal rájött, hogy levették a szemüvegét, mert a fölé hajoló Henriettából csupán egy sötét foltot érzékelt.

--Jól vagy?—kérdezte a lány és odaadta a szemüvegét.

--Azt hiszem…-felelte Harry.

--Akkor én mentem is!

--Ne!!!Várj!!!-Harry lendületesen felült az ágyban és elkapta a lány csuklóját. – Mi ez az egész?-a kérdések patak módjára áradtak belőle-Cho igazat mondott? Tényleg Voldemortot szolgálja?És hogyhogy ott voltál? Utánam kémkedtél? És,,,

--Állj! Állj! Állj! Nyugodj már meg, jó? A válaszaim: Ne tudom, Igen, Igen , Véletlenül és NEM!!!!! Érthető? Chot elfogtam! Kiderült, hogy már hónapok óta Voldemortnak kémkedik. .Dumbledore már ki is bérelt neki egy csinos kis gumiszobát a Szent Mungo zárt osztályán! Sajnálom! Mindjárt jön valaki és átszállítja. Most már viszont tényleg mennem kell. Jobbulást!

--Várj! Kérlek ne szólj Ronnak és Hermionének  a történtekről! Nem akarom, hogy aggódjanak!

--Jó, persze! Azzal Árnyék kisietett a kórteremból, Harry pedig visszahanyatlott a párnái közé és hagyta hogy Madam Pomfry  begyógyítsa vérző sebeit. Közben a szemközti ágyra pillantott, oda, ahol Cho feküdt elkábítva és közben arra gondolt, hogy  már a szerelmével sem lehet biztonságban az ember.